Nemzetközi találkozón fekete nők, VII. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó
A britek nem tudnak róla. Oroszország a parti őrség egy hajójáról figyelmeztető lövéseket adott le, egy Sues katonai repülőgépről pedig három bombát dobott le a Fekete-tengeren a brit királyi haditengerészet HMS Defender nevű rombolójának útjába, miután az állítólag három kilométerre behatolt az ország felségvizeire a krími Fiolent-foknál — írja az orosz védelmi minisztérium közlésére hivatkozva mások mellett a BBCa Bloomberg és a RIA Novosztyi. A brit hajó nem reagált arra a figyelmeztetésre, hogy fegyvert fognak használni ellene, az incidens után visszafordult — állítja az orosz védelmi tárca. Oroszország ben annektálta a Krím félszigetet, melyet a Nyugat továbbra is ukrán területként tart számon. No warning shots have been fired at HMS Defender.
Század Intézet vezető kutatója azt, hogy az orosz védelmi minisztérium szerint a parti őrségük figyelmeztető lövéseket adott le, egy Szu—es katonai repülőgépről pedig bombákat dobtak le egy brit romboló útjába a Nemzetközi találkozón fekete nők.
Kosztur András emlékeztetett, hogy az incidens Ukrajna parti tengervizein történt.

A Krím félszigetet a világ országainak többségéhez, így Magyarországhoz is hasonlóan Ukrajna részének tekintik.
Tehát London szerint semmiképp sem sérthették meg az oroszok felségvizeit — nyilatkozta az Indexnek.

Arra is rámutatott: éppen ezért furcsa, hogy a brit hadügy a leadott lövéseket egy orosz hadgyakorlat számlájára írja, hiszen a Joe Biden és Vlagyimir Putyin között lezajlott genfi találkozó ellenére a Nyugat és Oroszország kapcsolata továbbra is fagyos. Század Intézet vezető kutatója.
Kosztur András szerint Ukrajna ennek megfelelően is reagált, a Krím feletti orosz ellenőrzés nemzetközi közösségre jelentett veszélyeit hangsúlyozva.

Kijev számára kapóra is jöhet ez az incidens, mivel az ukrán vezetés a kelet-ukrajnai békefolyamat elakadásával párhuzamosan a Krím félsziget ügyét is napirenden akarja tartani. Június Az orosz parlamenti választások előtt lehet esetleg orosz belpolitikai érdek, hogy konfliktus legyen az ügyből, de külpolitikailag nem látja, hogy megérné az oroszoknak.
Az Indexnek ő is azt nyilatkozta: több tényre, információra van szükség ahhoz, hogy pontosabban lehessen értékelni az eseményeket.