Menyasszonyok templom
Örömszülők kíséretében A legelterjedtebb szokás, amikor az örömszülők kíséretében külön-külön vonul be a pár a templomba.

Elsőként a násznép foglalja el a helyét, majd orgonaszó menyasszonyok templom megkezdődik a ceremónia a bevonulással. A vőlegény édesanyjával vonul elsőként, majd kissé lemaradva vezeti az örömapa a menyasszonyt mögöttük az uszályt vagy a fátylat tartó koszorúslányok, végül a tanúk zárják a sort. Az oltárnál a szülőktől elbúcsúzva találkoznak a jegyesek egymással.

Nagyon látványos, és megható ez a fajta bevonulás, mely nem csak a párnak, de a szülőknek is egy igen jelentős pillanat és életre szóló élmény. A menyasszonyé a főszerep Ha a vőlegény esetleg nem kedveli a teátrális bevonulást, átadhatjuk a főszerepet a menyasszonynak.

Ilyenkor a násznéppel együtt várakozik a leendő férj az oltár előtt, két tanúval és az eskető pappal. A menyasszony csak ezután érkezik az örömapával.

Ezzel a megoldással fokozhatjátok az első megpillantás élményét. A vőlegény ez idő alatt az oltár előtt állva csodálhatja, ahogy leendőbelije édesapjával bevonul a templomba. A vőlegény vezeti a menyasszonyt Átélhetitek közösen a templomba bevonulás élményét.

Ez esetben a násznép és az örömszülők bent várakoznak, ti pedig a templom előtt pillanthatjátok meg először egymást. Kéz a kézben vonulhattok az oltár elé, mögöttetek a tanúkkal.
Bevonulas a templomba
Előnye, hogy az örömszülők fogadhatják a vendégeket a templom előtt, bevonuláskor pedig a figyelem menyasszonyok templom mértékben a jegyespárra szegül. Mindegyik esetben a vőlegény jobbra, a menyasszony balra áll az oltár előtt.

A menyasszony rokonai és vendégei a baloldalon, a vőlegényé pedig a jobboldalon ülnek. Ha engedélyezik a sziromszórást a templomban, akkor az e feladattal megbízott kislányok legelöl mennek a vonulásnál.