Tudd rendőrök frankfurt, frankfurt Archívum | hu
Székely Hírmondó Csütörtök hajnalban holtan megtalálták a feltételezett tettest az apja otthonában. Az áldozatok sajtóinformáció szerint kurdok lehettek.
Több embert lelőttek a Frankfurt melletti Hanau városában
A két támadás egy-egy vízipipabárnál történt. Az első helyszín a városközpontban található, környékbeli tanúk lövésről számoltak be. A másik Kesselstadt nyugati kerületben van, ott szintén több lövést lehetett hallani. A támadásokban öt ember súlyosan, illetve életveszélyesen megsebesült. A rendőrség nagy létszámban, alaposan felfegyverkezve vonult ki és körbezárta a helyszíneket.
Frankfurt a fő óvárosban. Frankfurt am Main festői látnivalói
A levegőben rendőrségi helikopter körözött. A feltételezett tettes nyomába különleges egységek eredtek.

A rendőrség hajnalban közölte, hogy a feltételezett tettest holtan megtalálták az apja lakásában. A lakásban találtak egy kilencedik holttestet is, róla egyelőre nem közöltek információt. A rendőrség feltételezi, hogy más nem vett részt a támadásban. A Bild című lap információi szerint a kesselstadti vízipipabárnál egy támadó volt. Berontott a bárba, és lőni kezdett a bent lévőkre. Öt tudd rendőrök frankfurt férfit és egy fiatal nőt ölt meg.
Lövöldözés Frankfurt közelében: lelőtték a támadót
Az áldozatok kurdok az újság szerint. A bár tulajdonosának fia úgy nyilatkozott a dpa hírügynökségnek, hogy az áldozatok közül ketten a vendéglátóhely alkalmazottai voltak, de mind az öt halálos áldozatot évek óta ismerte.

Sem ő, sem az apja nem tartózkodott a bárban a támadáskor. Egyelőre semmilyen hírforrás nem adott információt a támadások lehetséges okáról.
Együtt
Hanau mintegy ezer lakosú, Frankfurttól 20 kilométerre keletre található város. Szélsőjobboldali terrorcselekmény lehetett Szélsőjobboldali terrorcselekmény lehetett a kilenc halálos áldozatot követelő éjszakai lövöldözés a németországi Hanauban a nyomozás első, előzetes megállapításai szerint — mondta Hessen tartomány belügyminisztere csütörtökön a tartományi gyűlésben Landtag.
Peter Beuth elmondta, hogy a feltételezett elkövető egy 43 éves német állampolgár, akit 72 éves édesanyjával együtt holtan találtak hanaui lakásában. Mindkét holttesten lőfegyver okozta sebek vannak.
Amerikai katonákat lőttek agyon a frankfurti reptéren
A lakásban lőfegyvert is találtak. A nyomozás első megállapításai szerint a feltételezett elkövető hazatérése előtt, szerda késő este támadást intézett két helyi vízipipabár ellen. Kilenc embert megölt. A nyomozást irányítását idegenellenes, szélsőjobboldali indíttatású terrorcselekmény gyanúja miatt magához vonta az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség — közölte a miniszter. Johannis elítélte a támadásokat Elítélte csütörtökön Klaus Johannis államfő a németországi Hanauban elkövetett támadásokat.
Tudd rendőrök frankfurt fejezem ki mindazoknak, akik elveszítették rokonaikat, barátaikat.